Legendás Lények karámja

*Jack örül, hogy végre nekikezdenek az órának, amdj szépen felteszi a kezét.*
~Már hogyne ismerném. Kiskoromban mindig oylan kutyát akartam.~ *jegyzi emg magában halvány, gonoszkás mosollyal, majd tovább figyel.*

*nem adja jelét, sem annak hogy tudja, sem annak hogy nem. csak jegyzetel, ha majd a tanár beszél, s közben a sok öelégült arcot vizslatja*

Én hallottam róla.... *mondja elgondolkozva* bár nem sokra emlékszem belőle. *mondja, és elővesz papírt, pennát és tintát a jegyzeteléshez*

-félelmetes? -néz rá nagy szemekkel, és szinte az első sorba áll. - inkább kedves kis betanított ölebb -suttogja maga előtt, és kutya szemébe néz*

*Jack egészen lelkesen sétál 3 méterre a karámtól, majd elmosolyodik.*
~Hát igen, kár, hogy apáék nem engedték.~ *modnja, miközben magával vitt pennával a magával vitt pergamenre jegyzeteli a dolgokat. Ezután érdeklődve szemléli a Sátánebet, majd várja az esetleges folytatást.*
~Félelmetes, de nem félek tőle.~ *jegyzi meg magában a fiú, gonoszkás félmosollyal, majd rápillant Olgára.*

*Mikor meglátja a lényt, önkételenül hátrál pár lépést, miközben figyel a tanár szavára, és a lényre is egyben.* ~Semmi pénzért nem mennék hozzá közelebb!~

*Jegyzetl, és untkozik, hisz a kutya nem valami nagyon félelmetes, bár lehet ha szemtől-szembe találkoznának megijedne, de csak sötétben...*

*Jack-re pillant. Szinte biztos volt abban, hogy a fiú hallotta a szavait, hisz egymás mellett álltak. de a mosolyt viszonozta*

*Irego követi a férfit, mikor az hívja a diákokat, és természetesen tartja a távolságot. Mindent lejegyez, és az utolsó kérdésre válaszol is* Lenyügöző... *ő csodálattal adózik ennek a teremtménynek*

*Hát persze, hogy hallotta a szavakat, a viszonzott mosolyt meg elkönyveli magában jópontként, majd tovább vizsgálja a kuytát.*
~Nem is értem apa mértnem engedte meg, hogy legyen ilyenünk otthon...~ *töpreng el, bár az biztos, hogy nem nagyon nézték volan jó szemmel, ha esetleg felfal valakit a szomszédból, és biztos végeztek volna szegény kutyával, de azért mégiscsak gyerekkorában egy ilyenről álmodozott.*

*Hallja hogy valaki azt mondja: sokan alábecsülik. Igazat ad a fiúnak. Ő se szívesen feküdne a kutya elé, de tény, hogy értelmes, okos állat, és hasznos*

* Ilia feláll és közelebb sétál a szörnyűséges teremtményhez. Otthon a vadonban már sok féle bestiával találkozott, köztük varázs lényekkel is, de ez az öt lábú rémség - kiváltképp méretben - túl tesz mindenen, amit ezidáig látott. Ahogy közelebb lép hozzá - és éppen csak megtartja a három lépés távolságot - elgondolkodik azon, hogy a véreb valószínűleg még hatalmas méretű apjával is felvenné a versenyt. Szemében viszont a félelemnek nincs sok jele, nem hiszi, hogy az állat ártani tudna neki, akár védőbűbáj nélkül is. Túl magabiztos ilyen téren. *

*Felnéz a kutyára,mint a többiek,de őt nem nagyon izgatja. Feltűnés nélkül viszont Anruil mögé oson.A fülébe súg*
-Óra után találkozzunk az Amfiteátrumban!