Kilátó

*A csigalépcsőn halk léptek zaja hallatszik fel a Kilátóba. A 111 lépcsőfokot most az egyik Titkár próbálja maga mögött tudii és ez ha minden igaz akkor pillanatok múlva meg is történik. A nő most szeretne picit gyönyörködni a tájban nameg ugyanakkor gondolkozni is és a friss levegő se árthat neki.*

*A köhécselésre picit ijedten néz az öregemberre.* -Elnézést kérek a zavarásért.. *Néz picit zavarodottan, de utána megnyugszik.* -Akkor most itt az ideje, hogy lássa.. *Arcára egy kedves mosoly űl ki, és fejéről leveszia csuklyát.*

*A nő kedvesen elmosolyodik, és az öregemberre néz.* -Örvendek a szerencsének. Én Viera Grovery lennék.. titkár.. *Teszi hozzá, bár nem tartja fontosnak a dolgot. Az üvegre néz, ésha már így megzavarta nyugalmát, és még ennyire kedves is hozzá, nem lenne szíve elutasítani.* -Talán egy kicsit kérek! *Bólint.* -Ne tessék megharagudni, hogy ide feljöttem, de tetszik tudni picit levegőzni szerettem volna, meghát gondolkozni. *A nőtől picit meglepő a sok beszéd, főleg, hogy nem egy beszédes típus, de talán ez az egyik emberi oldalának egy kicsinyke része, amit megszoott osztani másokkal is ha jónak látja.* ~Milyen kedves öregember.~ *Gondolja magában.* ~Vajon még milyen meglepetés vár reám a kastélyban..~ *Viera talán nem is annyira gonosz egy teremtés amilyennek elsőnek látszik, nameg amitmegmutatott magából a tanári szobában. Tud gonosz is lenni, de talán a vidmáság az igazi énje.*

*Viera kedvesen felkacak.* -Ugyan kérem. Nem mindig vagyok én ennyire barátságos és kedves... *Bár Viera most tényleg teljesen szavának ellenkezőjének tűnik.* -Mit keresek én itt? Hááát ez igen hosszú történet. tetszik tudni Fél-Tünde vagyok és ahol én laktam kiűztek.. mert.. *Picit elcsuklik hangja.* -Megöltem édesapámat... *Erre sosem volt büszke és a mai napig sem békélt meg a dologgal, de utálta apját és amit édesanyjával művelt azt nem tudta nézni.* -Sok okból kifolyólag haragudtam édesapámra, éshát megöltem.. aztán elűztem és sok éves "vándorlás" után most itt vagyok, Cirelin úrnő jóvoltából.... *meséli el dióhéjban a történetet.* -Tanítani jöttem, hogy átadhassam azt másnak amit én tudok. A mai tanári gyűlésen azt vettem észre, hogy igazából senki nem kedvel senkit, és bán én is a sötét oldalamat mutattam, valahol elkeserít a dolog. Bár mikor ide jöttem tudtam, hogy mi vár rám, de emberi oldalam a békét szereti ugyan úgy ahogyan tünde oldalam.. igaz gyűlölnöm kéne az embereket, közömbös kellene lennem mindenkivel.. de.. *Végigmutat magán.* -Ez sajnos nem látszik meg rajtam.. *Vonja meg vállát.*
-Fess ember mellettem? *Vonja fel szemöldökét.* -Hááát nem is tudom... *csóválja fejét.* -Sosem gondolkoztam el rajta..

-Nagyon kedves magától, és tényleg megfontolandó a tanácsa, de azt hiszem én mégis maradnék a kastélyban. Szeretnék bizonyítani, ha nem másnak akkor magamnak, és azt a tudást ami a birtokomban van, szeretném másoknak is átadni, bár az én erőm sem a legnagyobb, de ez is valami.. *Itt pici szünetet hagy és ő is iszik egy keveset.* -Lehet, hogy minden sötét-magányos, de van egy új célom.. bár talán badarságnak tűnik, mégis megpróbálom.. ha megy megy ha nem nem. Napsugár.. oh.. nagyon szépen köszönöm ezeket a gyönyörű dicséreteket és bókokat.. *Kedvesen meghajol.* -Feltartani.. na azt már nem.. engem ugyan nem.. inkább én magát.. *Visszadja az üveget, de elötte természetesen jól kitisztítja egy kis varázslattal, csak úgy adja vissza.* -Remélem máskor is lesz szerencsém találkozni magával, jól éreztem most magam. Számomra elég is volt mára idefent. Magának jó kémlelést, de aztán csak óvatosan..és tessék jól felöltözni.. este már hűvös az idő.. a mihamarabbi viszont látásra.. *Ismét meghajol, fejére húzza a csuklyát és lesétál a csigalépcsőn.*

*A csigalépcsőn a tegnapi nő körvonalai rajzolódnak ki. Viera jön fel ismét a lépcsőkön, és meglepetésére ismét itt találja az öregembert. Arcára egy kedves mosoly ül ki.*
-Széép estét!
*Köszönti kedvesen csilingelő hangján. *
-Mit tetszik figyelni?
*Érdeklődik, miközben odasétál az öregemberhez. Egyik kezét a zsebébe dugja.. talán lapul ott valami.*

-Szerintem én napi szinten leszek itt látogató...
*Szólal meg kedvesen.*
-Mindig is szerettem az ilyen helyeket és a természet mindig is közel állt hozzám, nameg itt a kilátás gyönyörű..
*Figyelmesen hallgatja az öregembert. A távcsöves dolgot örömmel veszi.*
-Persze, hogyne megnézem, csak tessék megmondani, hogy pontossan hol nézzem..
*Odalép a távcsőhöz és türelmesen vár az utasításra.*

*Követi az öregúr szavait, így benéz a kis lukon, amin meg si pillantja az erdőt. Feltűnik neki is, hogy ott mozgolódik valami. Pár pillanatig csendben néz a távcsőbe, végül felegyenesedik és a bácsira néz.*
-Hát akkor azt hsizem most szerencsés napja van...
*Mosolyodik el.*
-Ugyanis ott az három eleven nyulacska, akik vígan ugrándoznak. Deha szereti a nyúllevest akkor máskor hozok én is saját készítés alapján...
*Kedveskedik.*

*Kedvesen elmosolyodik és megcsóválja a fejét .*
-Fárasztani engem nem lehet, ahoz én még túl gyerek vagyok. És igenis szívesen hozok magának finomságokta és már van is egy ötletem, hogy mit fogok hozni következő ittjártamkor. Ilyet egészen biztos,hogy nem evett még, mert a házimanók biztos nem ismerik, hameg ismerik és el is tudják készíteni akkor az nem lehet valami finom... bár szeretem a házimanók által készült ételeket, de ezt nem hiszem, hogy sikeresen el tudnák készíteni.
*Elmosolyodik saját magán.*
-Azért tessék rámszólni, ha túlsokat fecsegek...
*A mondat végén kedvesen felkacag.*
-Tehát ez számomra nem alantas munka. Kaen mester meg jószívű bár ez még felém nem nyilvánult meg, de ha maga mondja akkor azt el is hiszem..
*Felteint az égre, ahol lassan előbújnak a csillagok.*

*Kristóf mire felkászálodik a lépcsőn a lépcsőn majd kiköpi a tüdejét és oda megy a távcsőhöz és elkezdi csodálni a tájat.Magába már eldntötte hogy ide még ma biztos feljön.Ezek után elindul lefele a lépcsőn és nagyon reméli h nem fog megcsúszni rajta amint leér a folyósóra megkönyebbül.*